Az öntapadós tapéták felrakása

Az öntapadós tapéták felrakásaA falak díszítésére általában két megoldás közül szoktak választani az emberek, az egyik a festés, a másik pedig a tapétázás. A hagyományos tapétázás mellett egyre jobban elterjed az öntapadós tapéta, amit nem csak bútorokra, hanem falra is fel lehet helyezni. Lássuk, hogyan.

Az öntapadós tapéták legnagyobb előnye, hogy nem kell hozzájuk ragasztót vásárolni, szakembert hívni, hanem saját magunk is fel tudjuk őket helyezni. Ezen tapéták egyik felén a mintázat látható, a másik felén pedig egy ragasztós felület van, védőpapírral lefedve. Ezt a védőpapírt kell eltávolítani, és már fel is ragasztható az öntapadós tapéta.

A felületeket tekintve szinte minden felületre fel lehet ragasztani, legyen az festett fal, üveg, fa, fém, műanyag. Arra kell ügyelni, hogy a felület sima legyen, különben nem fog olyan jól sikerülni a tapétázás, mint szeretnénk.

Első és nagyon fontos lépés, hogy a célfelület legyen zsír- és pormentes, különben nem kapunk megfelelő eredményt. Ugyan a felhelyezés nagyon egyszerű, érdemes nem egyedül nekiállnunk, egy kis segítség mindig jól jön.

Ügyelni kell arra, hogy a tapéta vízszintes részei ténylegesen vízszintesek legyenek, ebben egy vízmérték nagy segítségünkre lehet.

Az öntapadós tapéták beltéri használatra készülnek, ez nagyon fontos, az időjárás viszontagságait nem fogják kibírni, de beltéren használhatók vizes helyiségekben is.

Milyen gyakran cserélj porzsákot a porszívódban?

Milyen gyakran cserélj porzsákot a porszívódban?A porszívók egyik alapvető tartozéka a porzsák, aminek a feladata, hogy összegyűjtse a porszívó által felszívott port. Gyakori probléma azonban, hogy sokan egy porzsákot használnak a végtelenségig, ami akár a porszívó meghibásodásához is vezetnek. Persze az sem járható út anyagilag, hogy minden használat után porzsákot cserélj, így meg kell találni azt az egyensúlyt, ami anyagilag és a porszívó teljesítményét tekintve a legjobb megoldás.

A porszívó megfelelő működét tekintve arra kell figyelni, hogy a porzsák nehogy kilyukadjon. A lyukas porzsákból ugyanis a porszívó belső részébe jut a por, ami a drágább alkatrészek meghibásodásához vezet. Arra kell tehát figyelni minden porzsák tisztításkor, hogy a porzsák ép maradjon, épségben legyen. Ha azt látod, hogy a porzsák anyaga kezdi megadni magát, haladéktalanul cseréld ki egy újra, mert ha már kilyukadt, akkor már késő.

Nem csak a porszívóra érdemes azonban tekintettel lenni, hanem az emberekre is. Egy porzsák tisztítása során nem lehet minden port, baktériumot, allergént eltávolítani a porzsákból. Ami pedig a porzsákban marad, annak egy része vissza fog kerülni a levegőbe, és allergiát okoz továbbra is. Emiatt célszerű legkésőbb 3-4 havonta cserélni a porzsákot, sőt, gyakrabban is, ha allergiás van a családban. Jó megoldás a porszemek levegőbe visszakerülésének megakadályozására a HEPA-szűrős porszívó, amely szinte tökéletes védelmet nyújt a legapróbb porszemet, baktériumok ellen is.